Végh Dániel

„Merjünk kísérletezni!”

Li Mengyi fúziós fogásokról és fúziós gyereknevelésről

Kínában született, kilencéves korában költözött Magyarországra a szülei után, akik éttermeket működtetnek. Angliában tanult építészetet, de a kínai–magyar kereskedelmi kapcsolatok építésében lett sikeres. Magyar férjével két kislányt és egy kisfiút nevelnek, közben gasztrovloggerként, mint a kínai konyha magyar arca vált ismertté. Üzleti tanácsadóként és influenszerként is a kulturális párbeszéddel keresi a kenyerét (vagy inkább a […]

Életmód Szöveg: Végh Dániel

Az egyháztörténész evangéliuma

Életinterjú Soós Viktor Attilával

Soós Viktor Attila egyháztörténész, a Nemzeti Emlékezet Bizottságának tagja. Munkájára egyszerre tekint hobbiként és misszióként, fáradhatatlan lendülettel kutatja a kommunizmus áldozatainak sorsát, járja az országot, ismeretet terjeszt, szerepel a médiában, és publikál. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy nagycsaládos édesapaként micsoda magasságokat és mélységeket élt meg. Fogadják egy elkötelezett hívő – az öröm és a derű mellett is – tanúságot tévő húsvéti történetét. 

Címlapon Szöveg: Végh Dániel